Inaccessable Boot Device – Kék halál 2024 augusztus

2024 augusztusra is jutott egy Windows frissítési hiba. Most „Inaccesssble Boot Device” hibaüzenetet kapunk a kék halál képernyőn, és a Windows 10 és Windows 11 felhasználókat is érinti.

Hibás augusztusi Windows frissítés

A hiba jelenséget először Windows 11-es majd Windows 10-es gépeken is tapasztaltuk. Az érintett gépeken jól vissza ellenőrizhető módon a háttérben indult el az egyik Windows frissítés, és kikapcsolást, majd a legközelebbi elindítást követően még megjelent a szokásos töltő képernyő, de a bejelentkezés helyett csak a kék halál (bsod) képernyő fogadott,

Inaccessable Boot Device

Hibaüzenettel, bármiféle plusz, érdemi informació nélkül.

Windows 10 esetében a rendszer helyreállítható

A Windows 10 rendszert használó gépek esetében a helyreállítási környezetben több körös folyamattal helyreállítható bútolási folyamat, nincs szükség a rendszer újratelepítésére. Szakemberünk a helaszínen 1 óran belül tudja elvégezni a helyreállítást.

Windows 11-nél nem lehet újratelepítés nélkül megúszni

Kellemetlenebb a helyzet, ha Windows 11 van a gépen, mert itt a tapasztalatok szerint legfejebb 20% esélyünk van a rendszer javítására.

Az egyetlen megoldás a teljes adatmentés a Windows – lehetőség szerint 10-es, stabilabb változatának – újratelepítése, majd az adatmentés visszaállítása. Sajnos ekkor szükséges a korábban telepített programok újratelepítése is, melyhez az adatmentés során relepített programlistát készítünk a programok nevével és verziószámával.

Szakemberünk az adatmentés méretétől függően 2-4óra alatt tudja elvégezni a mentés, telepítés, visszaállítási folyamatot.

Szüneteltesse a Windows frissítést!

Amennyiben az ön Windows rendszerében még nem jelentkezett a kék halál az inaccesssble boot device hibával, javasoljuk hogy a windows update beállításaiban kapcsolja be a frissítések szüneteltetését, míg a Microsoft nem javítja a hibát.

Kapcsolódó szolgáltatásaink

Menjen biztosra, bízza gépét a Számítógép Mentő Szakértőjére!

Hívjon most, segítünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük